Gondolom, már sokan hallották a fenti mondatot, különböző formában. Ennek hallgatása a pillanatnyi - talán - mulatságon túl, számomra elég fárasztó.
Tegnap este volt egy ilyen élményem, egy ilyen címszavú beszéddel.
Egyszerűen nem tudom leállítani az illetőt. Ha eljön hozzám, akkor takarít, kaját készít a "Segít nekem!" felkiálltással és különben is, ha itt van miért ne csinálja meg. Deeeeeee, mi van, ha én ezt nem akarom. Persze sokan mondják, hogy hálát adhatnék az égnek, hogy ilyen embert küldött elém. Azt hiszem, mindennek van egy határa. Nos, ha valaki olvassa rajtam kívül a blogomat, szivesen várom a véleményeket.
Többet nem akarok pszichodrámázni erről a kérdésről. Egy szó mint száz úgy gondolom, hogy néha az, hogy magunkért teszünk, beleértve egészséget, munkát, elfoglaltságot, műveltséget, sokszor többet segítünk vele a közvetlen környezetünkben élő másiknak. És ha nem megy valami, úgy ahogy gondolom, akkor kérek segítséget.
S hogy kis mosollyal zárjam a mai firkálásomat, íme itt egy vicc:
Nyuszika a kígyónak: Kígyó ne haragudj, hogy csúfoltalak, mert nincs lábad. Tudod mit, kezet rá! :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.